Common Purpose Navigátor

Egy leadership kurzus, amely tehetséges és ígéretes, a pályájuk elején álló fiatalokat hoz össze különböző szektorokból - helyi, országos és nemzetközi szinten.

CPIN2009

Mi a Common Purpose Navigátor?

Egy rugalmasan összeállítható, gyakorlat-orientált nemzetközi vezetőképző kurzus, melynek során együtt fejlődhetnek a közigazgatási szféra, a nonprofit szervezetek és a vállalatok, vállalkozások feltörekvő fiatal vezetői országon belül és nemzetközi szinten egyaránt.

A résztvevők helyi szinten kapcsolódhatnak a körülöttük zajló világhoz és emberekhez, de nemzetközi kapcsolataikat és kitekintésüket is bővíthetik, és komfortzónájuk határát még inkább kintebb tolhatják.

A kurzus során aktuális, komplex problémák megoldásán dolgozhatnak, és olyan vezetőkké válhatnak, akik együttműködések kialakításán és fenntartásán keresztül tudnak eredményeket elérni.

A_Navigator

Navigátor_célcsoport

Mik az előnyei a Common Purpose Navigátor kurzusnak?

A szakmai fejlődés során a gyorsan előléptetett vezetőknek gyakran már karrierjük elején specializálódniuk kell egy adott területre. Így magasan képzett szakmai vezetőkké válnak, de sokszor elszigetelődnek a világtól - és fennáll annak a kockázata, hogy nem elég felkészültek, amikor egy komolyabb vezetői feladattal szembesülnek.

Tapasztalataink szerint ezek a vezetők olyan környezetben a leghatékonyabbak, ahol számítanak rájuk, és ahol kibontakoztathatják személyes és szakmai képességeiket egyaránt.

Nyitottabb, kiegyensúlyozottabb és szenvedélyesebb vezetőkké válnak.

A Common Purpose Navigátor felépítése

A kurzus időtartama 4 hónap, melynek során különböző modulokat szervezünk helyi, regionális és nemzetközi szinten. A résztvevők különböző, a valódi életből vett kihívásokat ismerhetnek meg, melyeken együtt dolgozva megismerhetik saját szerepeiket és tágíthatják érdeklődési körüket.

Minden résztvevő három kötelező programnapon vesz részt, melyek a tanulási keretet biztosítják a kurzus során. Ezeken az alkalmakon olyan kulcsfontosságú vezetői témákkal foglalkozunk, mint a bátorság, a hatalom, a szenvedély és a rezonancia. A résztvevők megosztják egymással ötleteiket és tapasztalataikat, és tanulhatnak külső közreműködőktől is.

 

Hol szervezünk Navigátor kurzusokat?

Navigátor kurzusokat jelenleg az Egyesült Királyságban, Hollandiában Írországban, Indiában, Dél-Afrikában, Németországban és Magyarországon szervezünk.

Magyarországon a kurzus fő helyszíne Budapest, de a kurzus során opcionálisan választható egynapos "Felfedező utak" során vidéki városokba is elvisszük a résztvevőket. "Felfedező utak" külföldi városokban is megrendezésre kerülnek, melyek közül egyen a résztvevők térítésmentesen vehetnek részt a kurzus alatt.

Mennyibe kerül?

A Navigátor részvételi díja 495.000,-Ft + áfa / fő, amely akár a szakképzési hozzájárulás terhére is elszámolható. Egy szervezettől akár 3 résztvevőt is tudunk fogadni a csoportban - a részletekért, kérjük, lépjen velünk kapcsolatba.

Figyelem! 2011. december 15-ig történő jelentkezés esetén 10% kedvezményt biztosítunk a teljes részvételi díjból!

Navigator091.JPG

Miként vehetek részt a Common Purpose Navigátor kurzuson?

Töltse ki a jobboldalon található jelentkezési lapot, és válassza ki az ön számára megfelelő helyszínt és dátumot.

A jelentkezési lapot le is töltheti és postán vagy faxon elküldheti a Common Purpose irodájába.

További információért a teljes jelentkezési folyamatról, kérjük, nézze meg a Jelentkezési folyamat oldalt.

A 2012. elején induló Navigátor kurzusra a jelentkezési határidő folyamatos.

"A kurzus elvégzése óta kitárult előttem a világ. Nyitottabb lettem a különböző vélemények, nézetek befogadására, merészebben vágok bele a problémák megoldásába, és igyekszem több oldalról megvizsgálni a lehetséges utakat. A program másik ajándéka a csapat, az emberek, akikkel a kurzus során együtt gondolkodhattam és fejlődhettem. Dinamikus, színes egyéniségekkel oldottam meg a bevetések kihívásait. Fontossá vált az odafigyelés, az aktív hallgatás és a türelem. Végül, de nem utolsósorban a legújabb álmom is a Common Purpose-nek köszönhető. Néhányan a fejünkbe vettük a csoporttársakkal, hogy elterjesztjük az önkéntesség szemléletét a fiatalok körében is. Meggyőződésünk, hogy 10-12 éves diákok is tudnak érdemben segíteni az őket körülvevő világ számos területén. Legyen természetes az önzetlen segítség!"

Sebestyén Diána, Transparency International Magyarország

"A kurzus hatására máshogy látom a világot, a környezetemet, saját magamat. Ami talán ennél is fontosabb: hosszabb távú (rá)hatást ér el. Többször állok meg, több kérdést teszek fel másoknak és magamnak.A hatáskörön túli vezetésről (tudatosan felépítve) itt tanultam és hallottam a legrészletesebben. Sutba dobja a hagyományos vezetésről alkotott sztereotípiákat. Egy ennyire gyorsan változó világban luxus elmenni egy Common Purpose képzés mellett."

Várbíró András, facility manager

 

Blogjaink

Error parsing XSLT file: \xslt\CPW_extFeedDisplay.xslt tovább...