
A Common Purpose Magyarország tagja
Pályafutása mintegy 30 éve alatt dolgozott az állami-, a
közigazgatási- és a civil szektorban, illetve 2003 és 2010 között
az egyik legjelentősebb árbevételű nagyvállalat, a Szerencsejáték
Zrt. humán igazgatójaként számos eredményt könyvelhet el a
profitszférában is. A vállalati társadalmi felelősséggel összefüggő
számos kezdeményez kötődik a nevéhez. A HBLF női tagozatának aktív
tagja.
Pedagógusi munkája során éppen úgy a különböző szakmai
területek, szektorok közötti együttműködés érdekelte az egyes
problémák megoldása érdekében, mint 5,5 éves államtitkári
pályafutása alatt. Szakértőként több hazai és nemzetközi
kisebbségvédelmi szervezet munkáját segítette, így korán
felismerte, hogy a problémák megoldása területén sokat tanulhatunk
más országok gyakorlataiból.
A legnagyobb magyarországi idősszervezet, az "Életet az éveknek"
Országos Szövetség elnöke. Az idős nemzeti stratégia szakmai
megalapozásában kulcsszerepet töltött be. Tagja az idősek
világszervezetének, a FIAPA-nak.
"Civilben" lánya, Szalóki Ági munkáját segíti.